Még alig bújtak ki a földből, mégis igényeik vannak még gyerekülésben is…

Mondhatnám, hogy meglepetésként ért minket párommal első kislányunk érkezése, de sajnos tudatosan, nagyon sok ideje készültünk rá. Azonban az hamar kiderült, egy babára nem lehet felkészülni, mert nem. Ezt csak azt tudja megtapasztalni, akinek már van. El lehet olvasni minden szakirodalmat a gyerekről, gyereknevelésről, de csak ötletek meríthetőek, gyakorlatban nem úgy történnek a dolgok. Nálunk is egy tökéletes babamennyország várta Lili-t, az első kislányt, de aztán menet közben derült ki sok olyan dolog, amire azelőtt nem is gondoltunk. Például, semmit sem használ rendelétetés szerűen – jó ez érthető, hiszen gyerek – ezért, a drága babaholmik hamar a kukában végzik. És amúgy is. Mennyire pofátlan dolog a babánkra több százezreket, milliókat költeni, ha belegondol, az ember ebben a korban tölt a legkevesebb időt! Mindenesetre mi próbáltunk a szakkönyvek alapelvei szerint gondoskodni róla és engedni, hogy alakítsa, formálja a személyiségét. Aztán megérkezett a kistestvér is Panna. Alig egy év korkülönbség van köztük. Most vannak a 3 és 4 éves korban. Annyi energiát, kíváncsiságot, mint amit ezek a lánytestvérek tudnak alkotni, valami hihetetlen. Az örökmozgóssághoz, éles hangjuk is hozzájárul, amit én kicsit nehezebben viselek el, bár biztos vagyok abban, ha nem hallanám csilingelő hangjukat biztos szomorú ember lennék.

Visszatérve nevelési elveinkre egész hatásosak, hiszen a saját dolgunkat nehezítettük meg, mert olyan öntudatuk van, hogy elmondani nem tudom. Az mellékes, hogy rosszabb napjaikban elég csúnyán versenyeztetik egymást, de amikor kijelentette Panni, hogy nem hajlandó a testvér ”levetett” gyerekülésébe ülni. Azt hittük párommal, hogy csak viccel, de legalább 2 órás procedúra lett a kocsiba szállás. Ezt az állapotot elfogadhatatlannak tartottuk, szerencsére éppen kaptam fizetési bónuszt a múlt hónapban. Mivel nincsen most nagyobb kiadás tervben, úgy döntöttük a gyermekeim anyjával vásárolunk Panninak egy saját gyerekülést.

gyerekülés 9-36 kg dönthetőTervünk a következő volt. Kell egy gyerekülés 9-36 kg-ig, ami dönthető. Az ok nagyon egyszerű, talán ez a fajta ülés elég jó lesz, hogy felcseperedjen benne. Azt hittem nehezebben fogunk találni, de a kereső első pár helyezettjei közt rátaláltunk a babaverda.hu internetes babakocsi, gyerekülés és még sorolhatnám mennyi babaholmit forgalmazó boltra. Pannival egyik este böngésztük át az oldalt, hogy mutasson rá arra az ülésre, amibe szívesen utaztatná popóját. Hál istennek nem tartott sokáig a válogatása és hamar rá esett a választás egy 4 Baby Sky-Fix autóülésre. A leírás alapján minden védelemmel fel van szerelve, és ami nagyon szimpatikus volt benne, az a cserélhető és mosható huzat és az ergonomikus kialakítottság és persze az extra kialakított oldal biztonság. A legfontosabb dolog, hogy a gyerek biztonságban legyen, és egy babaülés elsősorban ezt a célt szolgálja!

Nem volt hátra más, már csak meg kellett rendelni. A rendelési feltételeket gyorsan átfutottam, nem láttam benne semmi olyat, amit nem tudtam volna értelmezni, világosan le volt írva, körülbelül minden fázisról értesítenek telefonon, vagy e-mailben! Volt raktáron abból a fajtából és színből, ami a mi és Panni igényeit is keresztezte, ezért 3 munkanapon belül meg is érkezett. Elmúlt az utazás előtti tortúra, bár megijedtünk, mert Lili is elkezdett hisztizni, egy új ülésért. Nála legalább sikerült a lelkére hatnom, és megértetnem vele, mivel idősebb kötelessége lenne példát mutatnia, és nem azt csinálnia, mint fiatalabb testvére.

Gondtalan azóta az utazás, tudjuk párommal, hogy a gyerekek a legnagyobb biztonságban vannak mögöttünk, a legtutibb autós gyerekülésekben. Nincs hiszti, nyafogás, csak vidám családi utazás, amit a babaverdának köszönhetünk!