A legutóbbi angol órán után úgy döntöttem az eredményes munkát látva, a szorgalmas, jó tanuló és ügyes angol csoportomat megajándékozom egy olyan órával, amit ők találnak ki majdnem teljes egészében. Az egészet ötletet megelőzte, hogy nagyon jó eredményeket értek el és összességében nagyon jól szerepeltek továbbá teljes erőbedobásukkal koncentráltak a feladatokra a céljaik elérésének érdekében.
Ezt legjobban úgy tudtam megvalósítani, hogy ne legyen számukra sem kötelező jellegű vagy erőltetett a téma az ajándék órán, hogy őket kértem meg, hogy javasoljanak ötleteket, amelyek közül majd szavazással fogjuk kiválasztani azt az egyet, ami a legtöbbjüket érdekli és legszívesebb hallanának róla játékosabb keretek között is.
Arra kértem a hallgatókat, hogy következő hétig gyűjtsenek témákat és majd az azt követő nap szavazunk. Nagyon érdekes ötletek születtek. Voltak akik meglepő módon a környezetvédelemről szerettek volna többet hallani, volt aki az eltérő nemzeti ünnepek megismerését javasolta, még mások szerint az lett volna hasznos, ha egy állásinterjú menetét gyakoroljuk be. Ezek egy része túlságosan “tanóra szagú” volt ezért egyből megbuktak az első körös szavazásunkon.
A legérdekesebb témák maradtak csak versenyben. Ilyen volt a lánybúcsú szervezése, a kertészeti használati útmutató írása és egy vers angol nyelven való megkomponálása. A legtöbb szavazatot a lánybúcsú szervezése kapta, így azt a témát terveztük feldolgozni. Egy hét haladékot kértem ismét, hogy mindent meg tudjak szervezni, hogy a lehető legjobban sikerüljön az ajándék óra.
Tematikus öletettekkel és feladatokkal készültem, hogy teljesen valósághű lehessen. Sőt, hogy még valóságosabb legyen az élmény, készültem témába vágó pólókkal. Egy héttel előre megrendeltem őket a https://lolmarkt.hu/noi-polo/leanybucsu-polo címen lévő honlapról és időben meg is érkeztek. Tizenöten vagyunk a csoportban, így tizenöt darabot is rendeltem. Mindenkinek egyformát, bár a honlapon tudtam volna külön mintájú és feliratú pólót választani a menyasszonynak és a többi lánynak. Ha sajátom lánybúcsúmról lenne szó lehet én is inkább erre a kettős megoldásra voksolnék, de ebben a környezetben senkit nem szerettem volna kiemelni vagy kihagyni.
A méretekkel bajban voltam, hisz csak tippelni tudtam, hogy ki hányas méretet hord, de a https://lolmarkt.hu/noi-polo/leanybucsu-polo által ajánlott ötlet ezt is tökéletesen megoldotta, ugyanis biztosítanak méretcserére lehetőséget egy bizonyos díj ellenében. A pólók prémium pamutból készültek, könnyű velük bánni, mindössze annyi kikötés van, hogy maximum 30 fokon és kifordítva mossuk. A pólók színét is én választottam ki, az ötféle színből mindegyikből rendeltem legalább hármat, hogy elég is legyen.
Végül a “leánybúcsú folyamatban” feliratú pólót választottam, így mindenki azonos mértékben rész tud venni a feladatokban. Erről az ajándék pólókról senki sem tud, így meglepetésként vittem be az órára, megalapozni a hangulatot. Az ára sem tűnt nagyon soknak, hisz ha belegondolunk, körülbelül ennyiért vásárolunk bárhol máshol is a városban és azok korántsem ennyire egyediek és viccesek, mint az itt található pólók.
Az óra remekül sikerült. Remek hangulatot csaptunk és a pólóknak mindenki nagyon örült. Nagyon jól saccolok méreteket is, ugyanis mindenkinek megfelelő lett. A pólók engem is meggyőztek, mert nagyon kellemes a tapintásuk így magamnak, a családomnak de mindenki másnak is szívesen fogom ajánlani a https://lolmarkt.hu/noi-polo/leanybucsu-polo weboldalt.