Mindannyian ismerjük a “kiábrándult értelmiségi” című régi mémet, ám a helyzet sajnos az, hogy sok igazságot rejt magában a dolog. Az általános közvélemény hajlamos a munkásosztállyal azonosítani, összepárosítani az alkoholizmus problémáját, holott a diplomások, szellemi dolgozók között is igen magas az arányuk. Az másik kérdés, hogy amíg az előbbi tábor szimplán csak űzi, addig az utóbbi ideológiát is gyárt hozzá… A lényeg, hogy nagyon sokan vannak, akik nagy reményekkel telve indultak neki az életnek, de út közben valahol valami eltört bennük, és egyre inkább visszafelé csúsznak a gödörben. Láttam már kisemmizett, ápolatlan és teljesen részeg embert a villamoson, akiről kiderült, hogy valójában vegyészmérnök. Sosem tudni, ki az, akit a legmélyebb ponton látunk, és talán a mi jólétünk és épségünk is csak egy hajszálon múlik. Anyám nővére is hasonló gondokkal küzd, illetve most már csak küzdött, ám egy bentlakásos elvonókúra elképesztően sokat segített neki abban, hogy a gyógyulás, felépülés útjára lépjen.
Ha nem megy minden a terv szerint
Anyukám sokszor mesélte, hogy a nagynéném már gyerekkora óta arról álmodott, hogy egy nap fontos emberek tolmácsa lesz, ezért is fektette minden energiáját az angol tanulásába. Végül felsőfokú szaknyelvvizsgát tett, emellett anglisztikát és pedagógiát hallgatott, mondván, ha nem is jön össze elsőre, akkor tanítani még el tud menni. Közben megismerkedett egy férfival, akivel összeházasodtak és letelepedtek. Csakhogy az élet nem mindig a terveknek megfelelően alakítja a dolgokat, itt pedig tényleg minden a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult. Tönkrement a házasságuk, elváltak, a nagynéném pedig itt ragadt adósságban, a szegényes tanári fizetésével. Ez indította el azon a lejtőn, aminek a végén egy bentlakásos elvonókúra mentette csak meg a végső tönkremeneteltől. Ha mi nem segítettünk volna rajta, lehet, hogy már munkája sem lenne. De a család arra való, hogy összefogjon, és segítse azt a tagját, aki éppen a legjobban rászorul. Mi is ezt tettük, és bár kellett hozzá egy kicsit kutatni, végül találtunk egy olyan ezzel foglalkozó szakvállalkozást, akik képesek voltak őt megmenteni.
Bentlakásos elvonókúra, de kicsit másképp
Ha valaki az ilyesminek szeretne utánanézni, többségében mindenhol csak a fél évet felemésztő, hagyományos elvonókkal fog találkozni, mivel idehaza még mindig nem veszik elég komolyan az alkoholizmust ahhoz, hogy ténylegesen korszerű és hatékony módszereket alkalmazzanak. Ez körülbelül olyan, mintha a pszichiátriai betegeket még mindig sokkterápiával és lobotómiával “gyógyítanák”. Szóval alaposan és részletesen kellett kutatnom ahhoz, hogy végül a felepulok.hu nyomára bukkanjak. Voltaképpen ez is egy bentlakásos elvonókúra, viszont ez mindössze egyetlen hónapot vesz igénybe, utána az utókezelések mellett vissza lehet térni a normál élethez. Ez az intézmény egy családi vállalkozásból nőtte ki magát, és az ott kezelt, már felépült vagy gyógyulófélben lévő alkoholisták bevonásával működik. A lényege, hogy újító módszereket alkalmazva szoktatják le az embereket az italról, 75%-os sikerrátával!
A kevés remény is remény
Nagy nehezen rávettük nagynénémet, hogy menjen el egy konzultációra és állapotfelmérésre. Anyám természetesen elkísérte, elvégre mire, ha nem erre valók a testvérek. Kiderült, hogy egyáltalán nem menthetetlen, mi több, jó esélyei lennének, ha részt venne egy kezelésen. Mint mondtam, egy ilyen bentlakásos elvonókúra náluk nem igényel többet egy hónapnál, így a nyári, tanításmentes időszak meg is felelt erre a célra anélkül, hogy minden felhasználható szabadságát ki kelljen vennie. Így rengeteget egyszerűsödött a helyzet, és szerencsére az ő esetében ténylegesen csodát tudtak művelni. Mikor véget ért a bentlakásos időszak, mindannyiunkat egyesével felhívott, és megköszönte, hogy nem mondtunk le róla, segítettünk neki. Tény, hogy mindenkinek hozzá kellett adnia a magáét, ki amennyit tudott, de a végeredmény az lett, hogy nem veszítettük el az egyik nagyon fontos családtagunkat.