Amikor annak idején a gimnáziumban elkezdtem ráérezni, hogy az angol nyelv tanulása igen jól megy nekem még eszembe sem jutott, hogy ía jövendőbeli munkámról van szó. Eszem ágában sem volt ugyanis tanárrá válni, pedig már akkor többen javasolták, hogy érdemes lenne ebbe az irányba tendálnom idővel. Én nem igazán vettem ezekről tudomást, örültem, hogy kikerülhetek a középiskola (akkoriban) nehéznek tartott béklyói alól és nekivághatok a saját utamnak, bármi is legyen az. Merthogy erre viszont semmiféle elképzelésem sem volt, persze az ember sok esetben tényleg már annak is örül ilyenkor, hogy valami más fog következni mint addig. Az, hogy ennek a varázsa milyen gyorsan veszik el már egy másik kérdés, van aki örökre el tudja magát látni örömmel szimplán azzal, hogy nem kell csinálnia semmi komolyat és élhet egyik napról a másikra.

Én nem voltam ilyen, nyilvánvalóan szándékomban állt egy olyan élet felépítése, amivel én is boldog lehetek, gyerek, pénz, lehetőségek, ahogy az lenni szokott. Csakhogy ehhez nyilván kell az embernek egy munka. Először arra gondoltam, hogy tökéletes lesz nekem az is bőven, hogyha elmegyek és megtanulok egy fizikai szakmát, amivel aztán elegendő pénzt fogok keresni a saját egzisztenciám megteremtésére. Nem is lett volna ezzel baj, csakhogy amikor megszereztem a képesítésemet mint szobafestő rájöttem, hogy jobb lenne valami olyannal foglalkoznom, ami mégiscsak komolyabb szinten közel visz az értelmiségi réteghez. Nem mondom, előbb is eszembe juthatott volna mindez, de legalább egy OKJ-s képzéssel a zsebemben már nagyobb nyugalommal vághattam neki a következő fejezetnek, ha valami végül rosszul is sül el még mindig ott lesz a lehetőség, hogy visszanyúljak egy biztos, jövedelmező lehetőséghez.

Ekkor jutott eszembe újra az a sok bátorító és buzdító szó, amit annak idején kaptam a tanároktól és társaktól: „legyél tanár”. És ekkor végre elhatároztam: leszek! Így hát jelentkeztem is egy felsőoktatási intézménybe mint angol-történelem szakos tanár. Szerencsére egyből felvettek és mivel megvolt bennem a kellő elszántság az sem okozott különösebb gondot, hogy csúszás nélkül tudjam elvégezni a szakot. Ezután pedig jöhetett a munkahely keresés, ami nem ígérkezett könnyűnek, tekintve, hogy egy kicsit izgultam milyen lesz majd élesben megélni a pedagógusi életet, de szerencsére ezek az aggályaim fölöslegesek voltak, mint az nem sokkal később ki is derült. Szépen beindult a karrierem, már amennyire egy középiskolás tanár esetében ez lehetséges. Sok érdekes fiatallal ismerkedtem meg, akik örömmel jártak az óráimra, sőt versenyekre is elmentek, ahol elég szép eredményeket értünk el, ez természetesen nagy örömmel töltött el. Elsősorban nem is az eredmények, sokkal inkább amiatt, hogy a srácok az én hatásomra elmentek egy tanulmányi versenyre, ami nem kevés plusz munkát jelent, ráadásul senki sem kötelezte őket. Ez tényleg mindennél erősebb pozitív visszajelzés arról, hogy amit csinálok az jó és egyértelműen a tudtomra adta azt is, hogy bizony érdemes ezt továbbra is komoly erőkkel űznöm!

Időközben a magánéletem is kellemes és pozitív változásokon esett át, összejöttem egy kedves, fiatal lánnyal, akivel egy házibuliban ismerkedtem meg. Végül annak hatására, hogy kezdett a dolog komolyra fordulni el kellett kezdenem egy kicsit kiegészítenem az addigi fizetésemet, ezért úgy döntöttem, hogy elkezdek magánórákat vállalni angolból. Szerencsére addigra már jó hírem lett a városban, ennek köszönhetően bőven elég ember jelentkezett nálam, hogy szeretne részt venni a külön óráimon. Annyira beindult a dolog, hogy az eredeti tervekkel ellentétben elkezdtem csoportos órákat is tartani, ezzel több embernek, izgalmasabban, viccesebben tudtam segíteni mintha csak ketten ülnénk egy íróasztal fölött.

Ez persze anyagilag is nagy könnyebbség volt, így ha például egy születésnap alkalmából kinéztem valakinek egy Swarovski nyakláncot nem okozott gondot, hogy megvegyem, ez pedig igen megnyugtató érzés tud lenni.

Szerencsére a magánóráim azóta is szépen pörögnek, egyre többen jelentkeznek, lassan már nem is fogom tudni bővíteni a csoportokat. Ha ez egyszer eljön lehetséges, hogy el kell gondolkozzak valamilyen váltáson az iskolán belül. Amíg viszont ez nem történik meg nincs más dolgom mint örülni, hogy ennyien vannak, akik megbíznak bennem.