Két féle ember létezik, az egyik, aki csak úgy szívja magába az idegen nyelvet, és aki bármennyire is szeretné, sehogy sem tudja elsajátítani. Nyilván azért ez egy picit sarkított tényközlés, de én így látom a világot, így érzékelem azt, hogy mi történik ezen a színtéren körülöttem. Én tíz évig tanultam németül, de ha ostorral csapkodnának, sem tudnék egy értelmes mondatot sem összerakni magamtól. Az más, amikor mondjuk, elcsípek egy német anyanyelvűek közt zajló beszélgetést, mert gyakran megértem szinte az összes szavukat, de válaszolni maximum angolul tudnék nekik. És úgy is bajosan, mert hogy azzal az idegen nyelvvel is meggyűlt már a bajom.

Angolul mindössze 5 évig tanultam, de az a vicc, hogy sokkal jobban megértem és beszélem is mint a németet. Mondjuk klasszisokkal le vagyok maradva ahhoz, hogy kijelenthessem, hogy igen, én tudok angolul, mert azért ezt sincs képem tudásnak nevezni. Csak egy kicsit kéne gyakorolnom, illetve napi szinten foglalkoznom vele, és akkor fel tudnám magam tornázni a kívánt szintre, de amikor az embernek folyamatosan dolga van, két munkahelye és akkor még a szociális életről nem is esett szó, akkor azért úgy nehéz bármit is még pluszban besűríteni az így is szorgos hétköznapokba. Azzal szoktam magam edzeni, hogy minden cikket, amit elolvasnék magyarul, és van angol megfelelője, akkor inkább rákeresek, és azt olvasgatom, csak hogy ezzel is kicsit edzésben tartsam az agyam.

Ami sokkal elszomorítóbb, hogy a nyelvtudás képességének hiányában nagyon sok munkahelyről lecsúszok. Az adott munkakörök nem is mindig igénylik feltétlenül a perfekt angol nyelvhasználatot, gyakran csak szűrőként szerepel az álláshirdetéseknél, de nekem megvan az a rossz tulajdonságom, hogy ha nem bízom magamban, hogy meg tudnám csinálni a dolgot az általam felállított elvárásoknak megfelelően, akkor inkább mg sem próbálkozom ezzel. Most például az egyik kedves barátom ajánlotta fel, hogy van egy pozíciója számomra a flottakezeléssel foglalkozó cégében. Annyi a gondja, hogy ismer és tudja, hogy nem akarom majd az angolt napi szinten használni, addig, amíg legalább magamat nem sikerül arról meggyőznöm, hogy menne. Éppen ezért folyamatosan unszol, hogy járjak tanárhoz, vagy legalább csináljam azokat a gyakorlófeladatokat, amiket eddig csináltam, mert látszódott, hogy volt értelme, és tényleg nagyon sokat számítana az életem minden területén, ha valódi tudás többletet nem is okozna, de legalább az önbizalmam megnőne, és képes lennék emberek előtt idegen nyelven kommunikálni. A flottakezelésnél pedig azért lenne szükségem az idegen nyelvre, mert egyre több külföldi megbízás is érkezik, amin most két kolléga dolgozik, de ha így megy tovább, rövidesen egy harmadik projektmenedzser felvétele is több mint indokolttá válik. És azzal is tisztában vagyok, hogy nem várhatnak rám a végtelenségig ezek az ajánlatok, úgyhogy valóban ideje lenne lépnem az ügy érdekében.

De hát hogyan kezdjem? Menjek el magántanárhoz? Nekem ahhoz sem türelmem, sem kedvem, sem felesleges pénzem nincs. Jelentkezzek a munkahelyemen a munkahelyi angol átképzésre? De az meg valamiféle megkötésekkel jár, ráadásul a banki szekció angoljával a flottakezelés tekintetében nem hiszem, hogy sokra mennék. Folytassam tovább az egyéni gyakorlást? Azt legalább akkor tudom csinálni, amikor éppen egy kis időm engedi. Ha olyan kedvemben vagyok, akkor hajnali kettőkor állok neki, és senki nem szólhat bele. Csak nehogy ellustálkodjam megint ezt a projektet.